AGAINST FIRE

A történetem, amiről ez az oldal szól elsőre furcsa lehet, mivel egy teljesen új bolygót találtam ki, teljesen új élővilággal és teljesen új "emberekkel". Mindezeket figyelmen kívül hagyva, azonban azt kell hogy mondjam, hogy a történet tulajdonképpen egy háborúról szól, amelyet átitat némi - de tényleg csak NÉMI - romantikus szál, amely atörténet során alakul ki és erősödik meg. A történetben fontos társadalmi kérdéseket is kifejtek majd, de persze mindent csak idővel. Az első fejezetekben inkább még csak felvezetem a történetet és megismertetem az olvasókkal azt a világot, amit elképzeltem.

story-writer

 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Egyebek
CHAT
Ide bátran írhattok nekem ha kérdésetek van az oldallal kapcsolatban, vagy ha csak ötletetek, kritikátok van.

Oldal nyitás: 2014.október
Téma: Regény - Against Fire
Szerkesztő: Story-Writer

Design alap: LindaDesign
Email: ysdump@index.hu

 

 
Bevezető

Egy távoli naprendszerben, egy kis bolygó kering különlegesen hosszúra nyúlt pályáján, egy még különlegesebb fehér csillag körül. A parányi kis bolygó a Viztró bolygó, amelynek zöld erdejét, és áttetsző vizeit a sikurák népesítik be. A sikurák igen erősek és magas termetűek, majdnem három méter magasak és testüket kívülről kemény, zöld vagy fehéres bőr borítja, amely nem csak elbújtatja, de meg is védi őket. A sikurák történelme évmilliókra nyúlik vissza, és már a kezdetektől fogva a négy törzs valamelyikében élnek: Hidrota, Arota, Dimona és Jagada. A Hidrota és az Arota törzsek tagjai fehéres színű bőrüket a hegységekben, és a vizekben folytatott életmódnak, míg a Dimona és a Jagada törzsek a mélyzöld színűket a sűrű erdők közti életformának köszönhetik.

A törzseket és a köztük lévő viszonyt alapvetően a béke és a nyugalom jellemezi. Minden törzsnek megvan a maga értékes terménye, amellyel egymást között kereskednek, így megszerezve maguknak azokat az alapanyagokat, amelyekre szükségük van. A hidroták a nagy mennyiségű víz mellett birtokolnak egy különleges erejű forrást is, amely gyógyító erővel bír mind azok számára, akik valóban rászorulnak. A dimonák erős törzsű fákkal, és azok nyálkájával kereskedhetnek, mivel ez utóbbi némi formálást majd szárítást követően elég erősnek és szilárdnak bizonyult ahhoz, hogy a vizet visszatartsa, így gátakat és teljes lakóépületeket építhettek ki a Hidrota törzs tagjai a víz alatt. A jagadák a mocsaras környezetben, alig ha bírnának megélni a többi törzs segítsége nélkül. A Terroxa-mocsár mindent elnyel és éppen ezért csak a vékony sávon nőtt növényeken lehet közlekedni, amelyek azonban alkalmatlanok arra, hogy házakat építhessenek rajtuk. A mocsár mindezek ellenére egy igen erős anyagot rejt magában, még pedig a tigutát, amely pontosan szilárdsága és keménysége miatt vált olyan értékessé. Az egyetlen törzs, aki nem megfogható értékkel rendelkezik az az Arota törzs, akik magas hegységeik tetején kapcsolatban állnak a négy törzs istenségeivel, így ők adják a többi törzs számára a bölcsességet.

Még a Jagada törzs gonosz uralkodója, Giber előtt, a négy törzs nem különült el egymástól, hanem együtt békében éltek a bolygó különböző pontjain és bátran közlekedhettek egymás területein és használhatták azokat a forrásokat, amelyeket a bolygó nekik adományozott. Azonban a Jagada törzs Giber irányítása alatt igencsak megerősödött és hatalma annyira megnőtt, hogy a többi törzs felett állónak kiáltotta ki magát, így uralma alá tartozott a bolygó és azzal együtt minden kincs, minden érték, és minden sikura. A sok áldozatot követelő borzalmas hatalom azonban nem volt stabil és nem tartott sokáig. A három elnyomott törzs alig egy év múltán fellázadt, és bár rengeteg harcos és rengeteg család odaveszett, sikeresen győzedelmeskedtek a zsarnok Jagada törzs gonosz uralkodója felett. Ezt követően a három nép száműzte a törzset a Terroxa-mocsár, más néven a Szellem- mocsár területére, és az akkor fellázadt népek törzsfőnökei békét hoztak a Viztro bolygó lakóinak számára.

Azóta már száz év telt el…

 

 

Ha érdekelnek az animék,mangák,videojátékok, japán és holland nyelv és kultúra, akkor látogass el a személyes oldalamra.    *****    Új mese a Mesetárban! Ha tudni akarod, mit keres egy tündér a kútban, gyere és nézz be hozzánk!    *****    Az utóbbi idõkben komolyan foglalkoztat a retro játékok árainak robbanása. Errõl írtam egy hosszabb cikket.    *****    Hivatalos, hogy jön a Haikyuu!! Gomisuteba no Kessen movie! Magyar nyelvû plakát, magyar feliratos elõzetes!    *****    Todoroki Shoto Fanfiction oldal, nézzetek be és olvassatok! Új Shoto nendoroid blog az oldalon!    *****    A Múzsa, egy gruppi élményei a színfalak mögött :)    *****    Madarak és fák napjára új mesével vár a Mesetár! Nézz be hozzánk!    *****    Rosta Iván diplomás asztrológus vagyok! Szívesen elkészítem a horoszkópodat, fordúlj hozzám bizalommal. Várom a hívásod!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, egyéb épületek szigetelését kedvezõ áron! Hívjon! 0630/583-3168    *****    Ha te is könyvkiadásban gondolkodsz, ajánlom figyelmedbe az postomat, amiben minden összegyûjtött információt megírtam.    *****    Nyereményjáték! Nyerd meg az éjszakai arckrémet! További információkért és játék szabályért kattints! Nyereményjáték!    *****    A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG