A Föld nevű bolygóval egy időben, egy távoli naprendszerben egy másik bolygó is kialakult, melynek neve: VIZTRO. A bolygó felszíne már a távolból is igen színes és változatos, hiszen szerkezetében, növény- és állatvilágában négy teljesen különböző tájra osztható fel. Ez az igen változatos kincseket és annál is izgalmasabb élővilágot magába foglaló parányi égitestet a SIKURÁK népesítik be.
1.) Az erdővel borított LIMPOTAI TÉRSÉG, vagy más néven a Limpota erdő, amelynek legnagyobb értékét maguk a fák adják. Ezek a különleges fák körülbelül 30 méter – a bolygón használatos hosszmérték szerint közel 10 sikura (1 sikura = 3 méter) – magasak, és jellegzetességük, hogy törzsük igen szilárd és erős, míg leveleik furcsa, csúszós nyálkát termelnek, ami azonban némi szárítást és formázást követően szintén igen szilárd és stabil alapanyag, akár építkezéshez, akár használati eszközök készítéséhez.
2.) A SLIMETRI_HEGYSÉG a másik fontos tájegység a Viztron. A hegység legmagasabb pontjain a bolygó lakói kapcsolatba tudnak lépni istenségeikkel, így az itt lakó sikurák adják az ultimátumot a többi törzs számára. A hegységek igen meredek és csipkézett hegyoldalakkal rendelkeznek, és néhol még vulkanikus működés is tapasztalható, de a hegyek többségét vastag réteg hó fedi.
3.) A SIKURA_TÓ – melyet a Makigó folyó táplál – az egyetlen vízforrást jelenti a bolygón élők számára, így igen fontos szerepet tölt be. Azonban a Makigó folyó forrása mellett egy másik, kisebb forrás is található, mely éppen, hogy csak kis ért képezve csordogál végig a talajon. Ez a forrás a legértékesebb, hiszen gyógyító erővel bír, és akár a sebeket, akár a belső fájdalmakat is elmulasztja.
4.) Az utolsó térség a mocsaras vidék, vagy SZELLEM_MOCSÁR (Terroxa-mocsár). A mocsaras vidék mindent magába nyel, és csak egy vékony növények által benőtt sávon lehet közlekedni ezen a vidéken. A barátságtalan táj azonban otthont ad a tiguta nevű égkövet, amely keménységéhez és szilárdságához a bolygón semmi más nem hasonlítható. Ez alkalmas különböző használati eszközök és fegyverek készítésére.
|